Ma kis híján leestem egy lépcsőn.
Nem volt sok fok, maximum 3 lehetett, de megcsúsztam 
a vizes avaron, összeakadtak a lábaim, és már fel voltam 
rá készülve, hogy elesek, de az izmaim másként gondolták.
Nem estem térdre, és az elülső fogaimat se törtem ki, 
meglepő módon talpon maradtam.
Kicsit remegtem utána, de gondolom, azt is inkább az 
ijedtségtől.
Most akkor hogy is van ez...?
Már készülsz rá, hogy elesel, már előre lejátszódik 
az egész a szemed előtt, aztán...
Aztán megtart valami ismeretlen erő.
Nem tudom hogyan történik, nem tudom mi lép ilyenkor 
közbe, mennyi izom munkája hangolódik össze, de sikerül.
Talpon maradsz... épp úgy, mint az életben.
Mikor már csúszol, mikor már látod, hogy nem kerülöd el 
az esést, de küzdesz, mert az ösztöneid azt diktálják, 
s lám... megúszod.
Mélyen elgondolkodva lépdeltem hazafelé.
Még le kellett mennem néhány lépcsőn.
Óvatosan léptem rájuk... lassabban, mint szoktam.