Felnézek, egyenesen bele a gyertyafényben megcsillanó, kék szempárba. 
A söröm habja leapadt, ami bosszant, mert a legtöbb emberrel 
ellentétben, én habosan szeretem a sört. 
A kezem hideg, és ahogy a poharat fogom, még hidegebb lesz. 
Rémes ez a nyálas zene a háttérben, valami régi rock, 
amit amúgy szeretek, de ez nem az a pillanat. 
Belenézek a várakozásteljes szemekbe. 
- Neked el merem mondani... úgysem akarsz tőlem semmit, 
mindegy mit mondok. 
Már könnyebben jönnek a szavak. 
Szép ívű szája mosolyra húzódik, két tenyere nyitva 
fekszik az asztalon. 
Meg is foghatnám, nem lökne el. Meg is csókolhatnám. 
Ehelyett beleiszok a sörbe, jóleső, forró érzés kúszik a gyomromba. 
A sálam a nyakamba kötve, az orrom elé húzom, megszimatolom. 
A parfümöm illatát hordozza, jó, de a sál eredetileg 
anyué volt, emlékszem, sokáig ki se mostam, érezni akartam 
anya megnyugtató otthon-illatát. 
Felkönyöklök, bal kézzel, halántékom a bal tenyérgyökömön pihen. 
Elmosolyodok. 
Nincs semmi baj, sőt.
- Kezdhetem...? - A kérdés megáll a levegőben, 
de tudom hogy elmondhatom. Neked el merem mondani.