- Csaltál...! - csattan a mondat a játszótéren. 
Egy közeli padon ülök, felkapom a fejem. 
Visszarepülök az időben, hosszú éveket. 
- Csaltál! - Én ugyan nem...
Nyolcéves szívem fájdalmasan megdobban, de hát nem.
Én sosem csalok. 

- Ez nem volt meg, sajnálom. - Tizenkét éves önmagam felnéz, szemeim 
belefúródnak a tornatanárnőm tekintetébe. 
Dehogyisnem.
De nem mondok semmit, csalódottan jövök le a pályáról, 
tornacipős lábaim surrognak a műanyag padlón. 

- Ez meg mi volt?! - A barátom haragtól izzó, szürke szeme 
az enyémbe mélyed. Csak egy pillanatig habozok. 
Elmondom, úgyse tudok hazudni neki.
Mély levegőt veszek: -Tudod...

- Kicsit túl becsületes vagy erre a világra.
A haverom zöld szeme csupa mosoly, ahogy felém nyújt 
egy doboz sört. 
Gyanakodva nézem. 
- Remélem nem alkoholmentes - morgom oda neki.
- Nem - nevet fel, koccintásra emelve a kóláját. 
Én is elmosolyodok. 
- Mindenki hazudik, és csal is. 
Neked se kéne ennyire rendesnek lenned. Akkor nyernél.
 
Undorodva húzom el a számat. - Inkább veszítek...

Most viszont elgondolkozok. 
Tényleg, inkább veszítek?
Hát annyira jó nekem, hogy mindig elbukok?

Gyerekkoromban gyakran álmodoztam arról, hogy, 
ha felnövök, elmegyek Las Vegasba. 
Bemegyek egy kaszinóba, és a ruletten felteszem 
minden pénzemet a piros kilencesre. 
Aztán felnőttem, és elkezdtem játszani - 
a Sors nevű kaszinóba járok, nagymenő csalók közé. 
Kőkemény valutájuk van, úgy mint hazugság, álnokság, 
és ridegség. 
Esélytelen, hogy ezek ellen nyerjek...
Mégis.
Hosszú évekig újra, és újra megjelentem ott, kezemben 
az egyetlen nagy értékű zsetonom - önmagam. 

Szép, tiszta tekintetem nemigen passzol a hazug csalók 
társaságához. 
Akkor mit keresek itt?
Két út lenne csak?
Csalok, vagy elbukok?

Kifújom a hajam a homlokomból, és veszek egy mély levegőt. 
Úgy tűnik, ez egy ilyen világ, de nem baj. 
Én viszont eluntam a játékot. 
Ma este megnézem a repülőjegy árakat. 
Las Vegas engem vár... talán a piros kilencessel, én is nyerek.