Nagyon magasan vagyok.
Alattam a város elterül, és én lassan visszakapom,
amit a nap során elvesztettem magamból.
A csönd, és a magasság visszatölti.
Eszembe jutsz, mostanában gyakran.
Túl sokáig vigyáztál rám, és ez hiányzik.
Nálad akármilyen későn is megjelenhettem, lerúghattam a cipőmet,
és elnyúlhattam a kanapédon, sőt a szőnyegeden is,
és nem kérdeztél semmit, csak főztél egy kávét, este nyolc után is,
és végigsimítottál a hátamon.
Talán pont ezért, ezért a figyelmes csöndért,
el is akartam mondani neked mindent.

Tele van a fejem a zajjal, és ez idegesít, ezért is másztam fel ide.
Túl nagy a város, és tudod, én csöndhöz szoktam.
Az emberekkel se tudok mit kezdeni.
Bezárkóznak, és azt hiszem, a nyílt tekintetem nem passzol ide.
Mint ahogy - néha úgy érzem - egyetlen porcikám se.
Talán nem csak földrajzilag, de korban is eltájoltak,
és jobb lett volna nekem, ha néhány évszázaddal előbb élek.

Innen lenyűgöző a panoráma, a város összes fényét látom.
De én a csillagok örvénylését szeretném, és nem betont,
hanem füvet a talpam alá.
Tegnap egy pillangóval álmodtam. A kezemre szállt.
Egy indián legenda szerint a pillangó az életben bekövetkező,
sorsfordító, pozitív változások elhozója.
Hiszek a jelekben.
És úgy gondolom, ebből a folyóból kimerítettem, ami az enyém.
Szeretnék egy újat.
És szeretném, ha főznél nekem egy kávét.. amíg én elnyúlok a szőnyegen.