Nagyon magasan vagyok. 
Alattam a város elterül, és én lassan visszakapom, 
amit a nap során elvesztettem magamból. 
A csönd, és a magasság visszatölti.
Eszembe jutsz, mostanában gyakran.
Túl sokáig vigyáztál rám, és ez hiányzik. 
Nálad akármilyen későn is megjelenhettem, lerúghattam a cipőmet, 
és elnyúlhattam a kanapédon, sőt a szőnyegeden is, 
és nem kérdeztél semmit, csak főztél egy kávét, este nyolc után is, 
és végigsimítottál a hátamon. 
Talán pont ezért, ezért a figyelmes csöndért, 
el is akartam mondani neked mindent. 

Tele van a fejem a zajjal, és ez idegesít, ezért is másztam fel ide. 
Túl nagy a város, és tudod, én csöndhöz szoktam. 
Az emberekkel se tudok mit kezdeni.
Bezárkóznak, és azt hiszem, a nyílt tekintetem nem passzol ide. 
Mint ahogy, néha úgy érzem, egyetlen porcikám se. 
Talán, nem csak földrajzilag, de korban is eltájoltak, 
és jobb lett volna nekem, ha néhány évszázaddal előbb élek. 

Innen lenyűgöző a panoráma, a város összes fényét látom. 
De én a csillagok örvénylését szeretném, és nem betont, 
hanem füvet a talpam alá. 
Tegnap egy pillangóval álmodtam. A kezemre szállt. 
Egy indián legenda szerint, a pillangó, az életben bekövetkező, 
sorsfordító, pozitív változások elhozója. 
Hiszek a jelekben. 
És úgy gondolom, ebből a folyóból, kimerítettem, ami az enyém. 
Szeretnék egy újat.
És szeretném, ha főznél nekem egy kávét.. amíg én elnyúlok a szőnyegen.