Egész életemben, ha megijedtem, ha féltem, mindig szétnéztem, 
és megkerestem valaki pillantását, valakiét, akiben bíztam, akit szerettem.
Belekapcsoltam a tekintetem az övébe, riadt szemem 
a másik szempárban tükröződött vissza.
És most nem tudom...
Mert te vagy akit féltek, és mégis a te szemedbe akarok 
belenézni.
Ez nem fair tőled.
Tőlem meg pláne nem...
Acélos tekintettel kellene melletted állnom,
levennem a súlyt a vállaidról, feltenni az enyémre, de nem megy.
Egyszerűen nem tudom. Nem tudom...
A gondolat, hogy bármi történhet veled, megbénítja a szívem.
Nyelnék, de nem tudok, lélegeznék, de megfulladok.
Kimondanám, de elfogynak a szavaim.
Csak suttogom, nehogy összetörjön a pillanat: Ne mozdulj!