Az életünk sosem "fehér lap", hiszen tele van a 
tévedéseinkkel, "balkanyarokkal", hibákkal, és a gyarlóságainkkal.
Régen azt hittem, csak tiszta lappal lehet jól élni,
de azóta sok idő telt el, s ma már másképp érzem.
Hiszen a hótiszta égen sosincs szivárvány.
Az csak vihar után látható.
Nincsenek "fehér lapok", ahogyan nincsenek egyenes 
ösvények sem, és a kiálló rögökben gyakran felbukunk.
Lámpással kell világítanunk, nem csak magunk,
hanem gyakran mások előtt is, hogy el ne essünk.
Sokszor eszembe jut, valóban elég ennyi..?
S ha a lámpásban kialszik a fény?
Ki gyújt tüzet benne újra...?