Szombathoz képest kissé zsúfolt a villamos,
konkrétan állni is alig van hely.
Sóhajtok, fellépek, és maradok is az ajtónál, itt
legalább kapok levegőt.
Két helyes pasi beszélget tőlem balra, az egyiküknél
gitár.
A "beülőben"- így hívom a villamos végét, ahol, ha átbújsz a korláton,
fel lehet ülni egy kis részre - egy kislány csücsül, nyilván 
az egyikük lánya.
A kislány kérdez, a gitáros - az apa - válaszol, aztán szerepet
cserélnek, ő kezdi kérdezgetni, mi is volt a szülinapon.
Merthogy most volt, apa barátja - Marcinak hívják, mint megtudom -
pedig nagyon kíváncsi, mi mindent kapott a kislány.
Csajos bicikli, lovacska, és pudingos torta Hello Kitty marcipánnal.
A kislány csacsog, a férfiak nevetnek, én pedig visszarepülök
a gyerekkoromba, a régi szülinapokhoz...

Az én tortámon is volt marcipán...egy kis Vuk.
A torta oroszkrém volt, ez volt anya és apa kedvence,
azon az első szülinapon engem még nemigen érdekelt az íze.
A fotók tanúsága szerint sokkal inkább a gyertya... 
Később jégkrémtortákat kaptam, mert hiába a szeptemberi
szülinap, meleg volt még - majdnem mindig.

Az első bicajomra is jól emlékszem,
piros volt, imádtam, nagyapám tologatott a seprűnyéllel,
rendíthetetlen türelemmel, amíg meg nem tanultam pedálozni 
pótkerék nélkül is.

Teljesen elveszek az emlékeim között, észre se veszem, beérünk a 
Széll Kálmán térre.
A kis csapat leszáll, én még megyek tovább.
Utánuk nézek.
A metró irányába tartanak.
Két férfi, egy csöpp lány.
Elmosolyodok.
De jó volt hallgatni őket...