Kivételesen időben értem le a villamoshoz, és 
magabiztosan álltam a megállóban, na, mindjárt jön.
Nem jött.
Rövid bosszankodás után túlléptem a dolgon,
nyilván hamarabb elment, majd a következővel megyek.
Nem mentem.
Az sem jött.
Hm, nyilván kimaradt egy járat, na, most már tuti jön egy.
Nem jött.
Álltam, nézelődtem, villamosért fohászkodtam - 
mindegy hányas, csak jönne már - a Széll Kálmán térig
ha eljutnék... és onnan busz...
Egyszer csak megláttam egy villamost közeledni.
17-est.
Mindegy, felszálltam.
A Széll Kálmán téren aztán szembesültem a hétvégi tényállással.
Nem jár a 61-es és az 59-es villamos, pótlóbusz
a jó isten tudja hol, de állítólag van,
türelmüket, megértésüket blablabla.
Felsóhajtottam.
Remek.
Budapestnek megint "ilyenje van".
Hogy 56-os villamos miért nincs, holott 17-es van, 
és ugyanarról járnak, az rejtély.
Megkerestem a buszt.
Örvendetesen gyorsan kiértem Hűvösvölgybe.
Sőt, még a csatlakozó buszt is elcsíptem.
Azt hittem, én kis naiv, ezzel vége a  megpróbáltatásaimnak. 
Tévedtem.
Hazafelé épp időben értem ki a csatlakozó buszhoz.
Mármint, hogy én azt hittem.
Nyilván hamarabb elment, a következő meg 
persze késett.
Csupáncsak 10 percet, így 20 percig álltam a 
megállóban, shortban, este 8-kor, az elhaladó 
autósok nagy örömére.
Csodával határos módon megérkezett a busz,
épp, mikor már feladtam.
A sofőr kedélyesen rám köszönt: - Jó estét!
Kis híján visszakérdeztem, Mondd öregem,
mégis mi benne a jó..?
A busz, amin máskor sosincs senki, tömve volt.
A többi megállóban, ahol szintén nem szokott lenni senki,
ezren álltak.
Hát, ez nem az én napom...
A villamospótló busz már bent volt az állomáson.
Elértem.
A Déli pályaudvarig elvitt, onnan sétáltam.
Rám fért.
Imádkoztam egy kis magányért.
Teljesült, a lakásunk üresen várt, 
leszámítva a vacsoráért nyávogó Pongrácot.
Megetettem, aztán felmentem, és készítettem
magamnak egy habfürdőt.
Úgy éreztem, megérdemlem ;)