Semmiségek

Süt a nap, és nekem van még szabad negyed órám.
Leültem az egyik faasztalhoz, a Petőfi gimivel szemközt, és élvezem a semmittevést.
Az asztalon mászkál egy pici piros pók.
Na, akkor most szerencsém lesz...?
De hát már az van....
Enyém ez a nap, ez a nap is, és azt teszek vele, azt hozok ki belőle, amit csak akarok.
A lehetőségek tárháza korlátlan, az önmagamba vetett hitem végtelen, hát mi kellhet még...?
Sokszor úgy érzem, olyan jó az adott pillanatban lenni, hogy nem akarom, hogy véget érjen...
Épp úgy, mint gyerekkoromban.
Akkor tört fel a szívemből ez a mámoros boldogság, emlékszem, szinte "túlcsordult".
Most is sokszor elkap ez az érzés, érdekes, mindig akkor, mikor "semmi se történik",
csak úgy vagyok, szabadon, boldogan.
Vagy talán csak látszatra van ez így...?
És épp ilyenkor történik a legfontosabb...?
Önmagam, és a körülöttem levő világ teljes megélése...
Nem tudom.
De azt igen, hogy nagyon-nagyon jó érzés...
Szólj hozzá!