Előhang
Néha csak úgy írok... áradnak a szavak, és elő kell vennem a zöld noteszemet, hogy leírjam őket, mindegy, hogy villamoson, metrón vagy az utcán vagyok, éjszaka van vagy nappal. Nézem a világot, ami egyszerre bűvöl el és ijeszt meg, és hitetlenkedve pislogok, mert lenyűgöz, hogy a része lehetek.
Esténként, amikor felnézek a távoli csillagokra, elmosolyodok, mert olyan hihetetlen és mégis természetes, hogy ott vannak...
És hogy én is itt vagyok...