Egy dizájnos, modern lakásban ülök, és kinézek az ablakon.
Kint táncot járnak a falevelek, felhőket kerget 
az északi szél.
A kisfiú, akire vigyázok ma délelőtt, alszik.
Békés minden.
De én nem... én nem vagyok az, érzem a változást,
csak még a természetét nem tudom.
Nekem mindig is voltak álmaim...
Úgy értem, ha megkérdezték, mit tennél, ha bármit 
megtehetnél, kész válaszaim voltak.
Körbejárom a világot, ez mindig szerepelt köztük,
egészen kiskoromtól a mai napig.
Illetve most már nem tudom.
Nem tudom mit is szeretnék, tényleg nem.
Néha csak menni.
Kimenni az ajtón, átlépni a város határát, az országét, csak el, messzire.
Néha csak pihenni, csak leülni egy öreg fa alá, nem is tudom,
kenyeret sütni, ilyesmiket, valós dolgokat csinálni.
Hol is jó igazából?
Hol vagyok otthon?
S ha épp úton vagyok, mikor érek vajon haza...?
Nem találom a válaszokat.
Egyelőre csak kérdések vannak...