Utak és tévutak

Hát, ilyen érzés egy napsütötte délutánban egyedül lenni.
Úgy, hogy nem vigyáznak rád.
Nem rossz, és nem is jó.
Csak úgy... történnek a dolgok.
Tényleg csak úgy történnek?
Vagy meg volt írva, a séta, hogy eltévedek, még a krémes is, amit megettem...?
Talán igen, bár nem szeretem magamat fatalistának tartani.
Én inkább... a megélt életben hiszek.
Abban, hogy mi magunk döntünk, az útelágazásokat a sors adja, de mi választunk irányt.
Az egyik barátnőm szerint egy adott szituációban az egyetlen dolog, amin változtatni tudunk, az a hozzáállásunk.
Igaza van.
Szerintem pedig a kanyaroknál dönthetjük el, jobbra vagy balra forduljunk... és néha meglepően sok múlik a döntésünkön.
Különös az élet, mert dönteni gyorsan kell, és utólag már nehéz, vagy szinte lehetetlen változtatni.
Azt hiszem ösztönösnek kell lenni.
Zsigerből élni.
És nem szabad félni, az gátat vet.
Akkor hogyan is csináljuk jól...?
Talán egy mély levegővel...
Nekifutásból.
Szólj hozzá!